Sűrű, sötét erdő

Lapról lapra, képről képre, bokortól bokorig.

Friss topikok

  • qscgu: nem lattam a filmet es nem olvastam a konyvet, ez viszont megakasztott. "A traumákból ugyanis nem... (2010.04.15. 16:50) Walker, Spilberg, PC

HTML

Daróczi

2010.04.04. 11:50 | tsetten | Szólj hozzá!

Mindent megtettem, hogy távol tartsam magamtól a nagyhetet (kisbetűvel). És a Nagyhét utánam jött, mindent kitöltött. Egész héten kísértettek azoknak az időknek a képei, amikor még gyerekkoromban, önszántamból, egyedül jártam misére, a húsvét előtti héten minden nap. Már nem tudom, hogy a gyergyói, vagy a szatmári templom stációi rögzültek, vagy valami egészen hely és idő nélküli képek, képzeltek, önkényesen összálló rajzolatok. Minél inkább fordítottam el a fejem, annál inkább vált uralkodóvá a látvány. Csütörtökön előre megfontoltan, akaratosan mentem el a Jazzbe. Rossz érzésem volt, éreztem, hogy a saját  makacs, demonstratív élniakarásom teljesen más irányba sodor, mint amerre haladni akarok.

Nagycsütörtöki mulatság volt: kevés, mindenre elszánt ember verődött össze a torz zenében. A tömegben is folyton egyedül maradtam, mórikáltam magam, hogy ez jó így, hogy alaptalan és céltalan a nagycsütörtöki szorongás. Minél inkább ringattam magam, annál statikusabbá, elmozdíthatatlanná váltak a visszakísértő stációk.

Pénteken reménykedni kezdtem, hogy jön majd valami, ami elmossa ezt a hetet, ezt a történtetet. A történetet. A képeket, amelyek nem az én képeim, amelyek mégis az én retinámat sajátítják ki, az én emlékeimet terhelik, az én képzeletem által élnek. Gazdatest vagyok, erre gondoltam.

Szombaton jött Daróczi öngyilkosságának a híre. Már megtanultam, hogy az öngyilkosság racionalitása öntörvényű és önműködő. Az öngyilkosság hosszú rítus,messzire, másként elérhetetlen terekbe vezet.

Mondják, hogy Daróczi halálára nincsenek magyarázatok. Persze hogy vannak válaszok, a halál maga a válasz. Az ember élet feltelik kérdésekkel, vagy inkább formát ölt az az egyetlen kérdés, amit minden létezés hordoz, és amikor végső formájára talál, akkor a halál adja meg rá a választ. Vagy saját halálunkkal adunk rá választ. És Daróczi kérdései most váltak teljessé.

Hány kérdés egy élet? Mennyire a sajátjaink makacsul visszatérő képeink, stációink? Az elfordulni akarásunk mennyire tartozik hozzánk? Az odafordulás mennyire lehet teljes, és mennyire lehet a miénk? Mennyire lehet belátni a beláthatatlant?

Eszembe jutott a tavaly nyár, gyilkos forróságával, zaklatottságával, az üldözés és a menekülés élményeivel. A felismeréssel, hogy menekülni nem tudok, és nem akarok. Az azonosulás vágyával. A kívülállás lehetetlenségével.

Daróczi emlékére a Rádió C-t hallgattam egész délután. Mindenféle rendű és rangú cigányzenét. Különböző dialektusokat, hamisítványokat és autentikus dallamokat. Takarítottam közben, ez adott ritmust és lendületet. Munkadal - ez jutott eszembe, a szocreál tanítás arról, hogy a művészet a munka eszköze és kiteljesedése, a nembeliség érzéki tapasztalata és reprezentációja. Lám, megtanultam annak idején a leckét:)

Így kapott értelmet, nagyszombaton a nagycsütörtök. A dallamokba, a ritmusokba, a tiszta képletekbe és fals torzókba való belehelyezkedés képessége, a kívülrekesztettség és benneállás kettőssége. Kérdéstől kérdésig.

Walker, Spilberg, PC

2009.10.18. 10:17 | tsetten | 1 komment

Ma reggel véletlenül láttam Spilberg Bíborszín című filmjét, és viszonylag későn jöttem rá, hogy a film adaptáció. Alice Walker The Color Purple (Kedves Jóisten!) című regényének a feldolgozása. Azért esett le későn a tantusz, mert én ezt a könyvet 1992-ben olvastam, te jó isten 17 éve. Előítéletekekkel kezdtem nézni a Bíborszínt, mert Spilberg nem az a fickó, akinek a filmjeit megnézem. A Cápához nincsenek idegeim, az ET hát kedves de minek kategória, Jurassic Park apage satanas, és a Schindler listáját egyszerűen kikérem magamnak. Gátlástalan eszme- és képkufár, nem komálom.

Aztán csak ott ragadtam a képernyő előtt Whoopy Goldberg és Oprah Winfrey miatt - ők is eladták a lelkület, de azért számomra mindkettőben van valami olyan emberi tartalom, amiért kiváncsi vagyok rájuk. Szóval elkezdtem nézni Whoopyt meg Opraht (előbbi Celie Johnsont, utóbbi Sofitát alakítja) és lassan elkezdett ködleni a Kedves Jóisten!

Különös dolog találkozni egy majdnem két évtizedes szövegélménnnyel. Amikor ugyanilyen időtávlatban újranéztem a Nagyítást, ami kamaszkorom alapfilmje volt, évtizedes útravaló, napokig hevertem ki a film okozta csalódást. Mennyire demagóg, hatásvadász, ripacs egy film! Nyilván ezért is tepert le annak idején. A Kedves Jóisten! kamasz könyvnek ideális. Ez a sokat idézett mondat "Csak nézd meg magad! Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nõ vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy." - ez nekem, a 16 éves kamasznak volt kitalálva.  Hogy indulatokat generáljon, és indulatokat csatornázzon. Mozgósítson, demonstráljon. Bekaptam, mint a legyet, akkor.

És akkor jött Spielberg és ebből a program-regényből (amely egy fekete nő nevelési regénye) csinált természetesen egy giccset. Hatásvadász beállításokkal, és sematikus helyzetekkel. Nincs is ezzel gond. Most, hogy a PC tombol, és kemény ideolgóiaként működik találkozni egy könyvvel, amely hozzájárult a tomboláshoz, és az ideológia-alakításhoz nem érdektelen. És Spilberg se érdektelen ebből a szemszögből, mert ő tökéletes tesztalany arra, hogy mit ért a nagyon átlag az ideológiákból. Meddig tart a felszabadító hatás, és a hitelesség, hol kezdődik az ember- és helyzet idegen merevség, sematizmus. Spilbergnél ott, hogy a regényben amúgy elég jól kitalált karakterek elnagyoltak lesznek, a dramaturgia pedig tele lesz üresjáratokkal, hiátusokkal. A lyukak helyét kitölti a képi giccs.

Az érdekesebb azonban Walker: mi marad a regényéből 27 év után, azután hogy a polgárjogi mozgalmak teljesen átalakultak, arányt váltottak, azután hogy Barack Obama elnök lett, Alice Walker pedig megírta a maga nyílt levelét hozzá.1982-ben ez a regény egy kicsit későn jelent meg: a polgárjogi mozgalmak annyira intézményesültek, hogy - így felnőtt fejjel olvasva - nyílvánvaló, hogy Walker mozgalmi célokra írta ezt a szöveget. És ezért túlságosan kompakt, túlságosan program-jellegű. Olyan mint egy állatorvosi ló, minden van benne: fehérek-feketék konfliktus, férfi-nő elnyomás, családon belüli erőszak, gyermekmolesztálás, homoerotika. És, ami megbocsáthatatlan (számomra), a végén minden jó lesz. A jók elnyerik jutalmukat, a rosszak a büntetésüket. Hol van ez Boris Vian végzetes, ön és közveszélyes  Köpök a sírotokra  című regényétől. (Na ja, ezt utóbbi 1946-ban született, és akkor még nem volt ilyen erős szervezeti háttér, és a mozgalmi romantika is elesettebb, bizonytalanabb volt, minden kilátástalanabb volt). Így utólag Walker maszatolós. A traumákból ugyanis nem lehet végül morálisan és érzelmileg teljes egészként felállni, az ő hősei azonban felállnak.  Azért trauma a trauma, mert nincs kilábalás. A gyermekkorában megerőszakolt, gyermekeit elvesztő Celie a büdös életben nem áll talpra, ha nem egy demonstratív regényhős. És ahhoz is kell kis kompromisszum, kis maszatolás, hogy Celiet az emberjogokra mégoly érzékeny olvasó is teljesen el tudja fogadni. Ki van kozmetikázva. Az pl. már nem fér bele a vele való azonosulásba, hogy saját apjától szüli a gyermekeit gyerekként a példaképpé öregedő nő. (Pedig az utóbbi évek vérfertőző-botrányai szerint nagyon is van ilyen) De ennek a regénynek a végén ki kell derülnie, hogy az apja csak nevelő apja, és gyermekei nem testvérei. Ártatlansága pedig nem elveszett, csak javitásra szorul.

Az a bajom a felvilágosodó és felvilágosító emberjogi ideológiákkal (és most elnagyolt, felületes és igazságtalan leszek én is), hogy. Na ezt a mondatot nem fejezem be, azt hiszem hiba lenne ide biggyeszteni a végére.

Viszont találtam két jó szöveget: A kulturális háború húsz éve az egyik,  és Az elég volt a nyugati kultúrából! a másiik. És akkor ezekről legközelebb.

ui. jut eszembe, A köpök a sírotokra is meg van filmesítve (jól bele is halt Vian) de azért meg kéne nézni. Vajon mitől borult ki annyira az adaptációtól?

Címkék: irodalom politikai walker

Hát akkor ez lenne az

2009.10.17. 20:51 | tsetten | Szólj hozzá!

Visszalapozás. Hogy aztán legyen előre ugrás:)