Ma reggel véletlenül láttam Spilberg Bíborszín című filmjét, és viszonylag későn jöttem rá, hogy a film adaptáció. Alice Walker The Color Purple (Kedves Jóisten!) című regényének a feldolgozása. Azért esett le későn a tantusz, mert én ezt a könyvet 1992-ben olvastam, te jó isten 17 éve. Előítéletekekkel kezdtem nézni a Bíborszínt, mert Spilberg nem az a fickó, akinek a filmjeit megnézem. A Cápához nincsenek idegeim, az ET hát kedves de minek kategória, Jurassic Park apage satanas, és a Schindler listáját egyszerűen kikérem magamnak. Gátlástalan eszme- és képkufár, nem komálom.
Aztán csak ott ragadtam a képernyő előtt Whoopy Goldberg és Oprah Winfrey miatt - ők is eladták a lelkület, de azért számomra mindkettőben van valami olyan emberi tartalom, amiért kiváncsi vagyok rájuk. Szóval elkezdtem nézni Whoopyt meg Opraht (előbbi Celie Johnsont, utóbbi Sofitát alakítja) és lassan elkezdett ködleni a Kedves Jóisten!
Különös dolog találkozni egy majdnem két évtizedes szövegélménnnyel. Amikor ugyanilyen időtávlatban újranéztem a Nagyítást, ami kamaszkorom alapfilmje volt, évtizedes útravaló, napokig hevertem ki a film okozta csalódást. Mennyire demagóg, hatásvadász, ripacs egy film! Nyilván ezért is tepert le annak idején. A Kedves Jóisten! kamasz könyvnek ideális. Ez a sokat idézett mondat "Csak nézd meg magad! Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nõ vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy." - ez nekem, a 16 éves kamasznak volt kitalálva. Hogy indulatokat generáljon, és indulatokat csatornázzon. Mozgósítson, demonstráljon. Bekaptam, mint a legyet, akkor.
És akkor jött Spielberg és ebből a program-regényből (amely egy fekete nő nevelési regénye) csinált természetesen egy giccset. Hatásvadász beállításokkal, és sematikus helyzetekkel. Nincs is ezzel gond. Most, hogy a PC tombol, és kemény ideolgóiaként működik találkozni egy könyvvel, amely hozzájárult a tomboláshoz, és az ideológia-alakításhoz nem érdektelen. És Spilberg se érdektelen ebből a szemszögből, mert ő tökéletes tesztalany arra, hogy mit ért a nagyon átlag az ideológiákból. Meddig tart a felszabadító hatás, és a hitelesség, hol kezdődik az ember- és helyzet idegen merevség, sematizmus. Spilbergnél ott, hogy a regényben amúgy elég jól kitalált karakterek elnagyoltak lesznek, a dramaturgia pedig tele lesz üresjáratokkal, hiátusokkal. A lyukak helyét kitölti a képi giccs.
Az érdekesebb azonban Walker: mi marad a regényéből 27 év után, azután hogy a polgárjogi mozgalmak teljesen átalakultak, arányt váltottak, azután hogy Barack Obama elnök lett, Alice Walker pedig megírta a maga nyílt levelét hozzá.1982-ben ez a regény egy kicsit későn jelent meg: a polgárjogi mozgalmak annyira intézményesültek, hogy - így felnőtt fejjel olvasva - nyílvánvaló, hogy Walker mozgalmi célokra írta ezt a szöveget. És ezért túlságosan kompakt, túlságosan program-jellegű. Olyan mint egy állatorvosi ló, minden van benne: fehérek-feketék konfliktus, férfi-nő elnyomás, családon belüli erőszak, gyermekmolesztálás, homoerotika. És, ami megbocsáthatatlan (számomra), a végén minden jó lesz. A jók elnyerik jutalmukat, a rosszak a büntetésüket. Hol van ez Boris Vian végzetes, ön és közveszélyes Köpök a sírotokra című regényétől. (Na ja, ezt utóbbi 1946-ban született, és akkor még nem volt ilyen erős szervezeti háttér, és a mozgalmi romantika is elesettebb, bizonytalanabb volt, minden kilátástalanabb volt). Így utólag Walker maszatolós. A traumákból ugyanis nem lehet végül morálisan és érzelmileg teljes egészként felállni, az ő hősei azonban felállnak. Azért trauma a trauma, mert nincs kilábalás. A gyermekkorában megerőszakolt, gyermekeit elvesztő Celie a büdös életben nem áll talpra, ha nem egy demonstratív regényhős. És ahhoz is kell kis kompromisszum, kis maszatolás, hogy Celiet az emberjogokra mégoly érzékeny olvasó is teljesen el tudja fogadni. Ki van kozmetikázva. Az pl. már nem fér bele a vele való azonosulásba, hogy saját apjától szüli a gyermekeit gyerekként a példaképpé öregedő nő. (Pedig az utóbbi évek vérfertőző-botrányai szerint nagyon is van ilyen) De ennek a regénynek a végén ki kell derülnie, hogy az apja csak nevelő apja, és gyermekei nem testvérei. Ártatlansága pedig nem elveszett, csak javitásra szorul.
Az a bajom a felvilágosodó és felvilágosító emberjogi ideológiákkal (és most elnagyolt, felületes és igazságtalan leszek én is), hogy. Na ezt a mondatot nem fejezem be, azt hiszem hiba lenne ide biggyeszteni a végére.
Viszont találtam két jó szöveget: A kulturális háború húsz éve az egyik, és Az elég volt a nyugati kultúrából! a másiik. És akkor ezekről legközelebb.
ui. jut eszembe, A köpök a sírotokra is meg van filmesítve (jól bele is halt Vian) de azért meg kéne nézni. Vajon mitől borult ki annyira az adaptációtól?
